Szinte minden ismerősöm felteszi ezt a kérdést. Egész pontosan: Hát nem úgy volt, hogy mire kimész, már lesz munkád? Nem, nem volt úgy.
Az úgy volt, hogy mire kijöttem, volt hol laknom például, sokaknak ez is gond első nekifutásra. Aztán még otthon voltam, de már volt itteni telefonszámom, így a londoni reptérről már tudtam Józsival beszélni. Megérkezésem utáni hétfőre volt időpontom a bankban, ugyanis feltétele a munkavállalásnak, hogy legyen itteni bankszámlád, egyrészt oda utalják majd a fizudat, de sokkal fontosabb, hogy a bank által küldött levelekkel tudod igazolni a lakcímedet. Bankszámlát pedig csak személyesen tudsz nyitni.
A bank hamar megküldött mindent, itt egy picit túlbiztosítottuk magunkat, mert a Munkaügyi Központos megbeszélést csak egy hét múlva csütörtökre foglaltuk be (egész pontosan Józsi, a barát rendezte el ezt is helyettem, mert a telefonálás még most is gondot okoz, nem csak akkor. Kérdezték is a telefonban, hogy kérek-e tolmácsot, de persze hogy nem kértünk). Ráadásul a banki ügyintéző helyből küldött egy igazolást a Munkaügynek, ezzel is gyorsítva az ügymenetet. A bank küldött vagy ezer levelet, külön a tájékoztató anyagok, külön a bankkártya, külön a pin-kód, külön a netes hozzáférés papírjai, egy újabb borítékban a csekkfüzet, három napig elláttuk a helyi postát feladattal.
Természetesen a telefonos egyeztetést is visszaigazolták levélben a munkaügyesek, így ezekkel felszerelkeze mentem az interjúra. Reggel kilencre lettem behívva, mindjárt az elejére. Az ügyintéző egy nálam talán kicsivel idősebb úriember volt, végtelen kedves, szépen érthetően beszélt és egy pár szót tudott magyarul is, mert a lakcímemnél az utca szót tök magától írta be. :) Itt végigkérdezett rólam egy kérdőívnyi adatot, lemásolta a bank által küldött levelek közül azt, amiben a kártyát küldték meg, majd le kellett ellenőriznem még egyszer az adatokat és a végén kaptam egy igazolást arról, hogy hamarosan kapok biztosítási számot, ami szintén elengedhetetlen feltétele a munkavállalásnak.
Ezek után utamra engedett, mondván, hogy 2 héten belül megkapom a biztosítási számomat, addig pedig lobogtassam az igazolást, amit kaptam, azzal már lehet engem alkalmazni.
Ahol viszont Józsi dolgozik, ott csak azokkal foglalkoznak, akiknek már van igazi biztosítási számuk, itt újra kiesett egy hét. Tudnak rólam, igéretem is van, hogy hamarosan kezdhetek, de azt sajna nem lehet tudni, hogy pontosan mikor.
A dolgot tovább bonyolítja, hogy itt MOST van évvége. Mármint a gazdasági és adóévnek ilyenkor van vége, és április elsején indul az új év. Most tehát mindenki kivár. Ráadásul a döntéshozók az évközben ki nem vett szabadságaikat most veszik ki, mert a bentragadt szabit itt sem szeretik. És akkor már el is telt egy hónap. Emberek: én meg 7 hete vagyok itt, akkor most miről beszélünk? Persze, mindenki azt remélte, én is, hogy hamarabb elkezdhetek pénzt keresni, de hát nem. 
Ennyi.

Tulajdonképpen semmi izgalmas nem történt. (Na ez az a mondat, amitől kedves szobatársam a falnak megy.) Reggel a szokásos kimitlájkolt ellenőrzés, emailek, index.hu átbogarászása, ... Utána ismét hihetetlen jó idő lévén egy kis napsugárbefogadás. Időközben minden lakó elhagyta a házat, amivel nincs is semmi baj, de mindenki úgy gondolta, hogy ő az aktuális utolsó távozó és gondosan bezárta maga mögött az ajtót. Én eközben gyanútlanul bömböltettem a zenelejátszómat. Aztán amikor már úgy éreztem, hogy elegendő napsugár érte a testemet megpróbáltam bejutni a házba, eredménytelenül. Még mielőtt azonban sikerült volna magam felidegelni, megérkezett Keti apukája, aki abbéli csodálkozásának adott hangot, hogy a fűben fetrengéshez nem vittem magammal lakáskulcsot. Majd legközelebb viszek.
Ezután elugrottam a Tescóba, mert kora délután teszik ki a friss zsömléket és mi éppen kifogytunk a készleteinkből. Itt is volt egy apró incidensem, ugyanis az általunk kedvelt zsömle 6 db-os kiszerelésben kapható, egy ilyen csomag 0.65 angol fontba kerül. Azonban ha kettőt vásárolok belőle, akkor nem kétszer annyiba kerül, hanem csak 1 kerek fontba. Igen ám, de a pénztárgép a levonást csak akkor érvényesíti, amikor a pénztáros leüti az uccsó entert, addig nem. Nos az én pénztárosom nem ütötte le ezt a bizonyos uccsó billentyűt, így 1.30-at kért tőlem. Próbáltam tiltakozni, de kevés sikerrel, így kénytelen voltam odaadni a pénzt, amiből persze a végén csak visszakaptam a 30 penny-met.
Ezek után elballagtam a tőlünk nem messze található Duthie parkba, ahova rendszeresen kijárok sétálni és hesszelni. Közben telefonált Keti, hogy elkisérhetném, mert szerelőhöz kell vinni az autót. Természetesen igent mondtam, úgyhogy haza csattogtam és irány a város másik fele. Pikpak odataláltunk a szerelőhöz, aki természetesen egy lengyel srác volt, átnézte az autót, majd megegyeztek Ketivel a további teendőkről. Hazafelé először is megmentettem Keti életét, aki nem annyira figyelte a jobbról érkező forgalmat és kis híján kihajtott a tempósan közeledő autók elé. Visszafelé megálltunk a tengerparton és befigyelt egy cigaretta. Utána Keti kidobott a Union Street-en, mivel találkozóm volt a munkából hazafelé tartó cimborámmal, de időm volt bőven, így közben megvettem neki a jövő heti buszbérletét. (A busztársaság jegypénztárában már ismerősként üdvözölnek.)
Utána beültünk a mekibe egy burgerre, majd elindult a kézkrémvadászat, a második és egyben távolabbi Boots üzletben meg is találtuk, majd séta haza.
Nemsokára megjött Keti is a második műszakjából, amit egy sörrel és cigivel ünnepeltünk meg, utána pedig elolvastunk minden cikket a PALIGZÁLÁS-ról :) Én még megnéztem az ATV-n az Egyenes beszéd aznapi adását, majd szunya.

Délelőtt lenyírtam a füvet a ház mögött (senki nem kért meg, nem volt kötelező, csak úgy, magamtól, pedig aki ismer, tudja, hogy otthon ez igencsak nehezemre esett...), aztán annyira jó idő volt, hogy két órácskára kifeküdtem a frissen vágott fűre NAPOZNI a kölcsön Ipod-ommal! Márciusban! Az északi szélesség 57. fokán (gy.k.: Magyarhon a 47. fok környékén van, az északi sarkkör pedig a 66. fok magasságában).
Utána zuhany, számítógép, kicsi Skype, cigi, számítógép és már este is lett, Facebook csekking és lassan már lehet aludni.
Illetve nem, mert Józsival az az egyezségünk, hogy én minden esetben megvárom, amíg Ő elalszik, ugyanis állítólag ORDÍTVA horkolok, így viszont van esély rá, hogy mire én belekezdek, addigra Ő már olyan mélyen alszik, hogy nem ébred fel rá. Eddig bevált. Keresek is valami nézhető filmet...

Múlt vasárnap Keti felavatta a frissen megvásárolt autóját és el vitt minket Stonehaven-be, megnézni a Dunnotar Castle-t. Ki az a minket? Nos öten voltunk összesen, Keti expalija, aki történetesen az én volt kollégám és aki kicsábított Aberdeenbe, Erika, Keti lengyel barátnője és az ő ex pasija. A vicces, hogy mindannyian a képeken vagy a nevünkben vagyunk lengyelek, vagy a nemzetiségünkben. :)
Készült tehát néhány kép, illetve a neten is találtam egy párat, íme:

Fél óra kocsikázás, majd egy pár lépésnyi séta. A szomszédos szikla tetején táboroztunk le és nem is mentünk onnan tovább, mivel rajtam kívül már mindenki járt a kastélyban és senkinek sem volt kedve megmászni több száz lépcsőfokot. :(
Mindenesetre kellemesen elökörködtünk, élveztük a tökéletes napsütést és a kilátást. Ami engem megdöbbentett, hogy 44 évem alatt még soha nem tapasztaltam meg, milyen is az a bizonyos gyepszőnyeg. Tényleg olyan volt, mintha az ember valami nagyon pihe-puha süppedős szőnyegen járna, annyira sűrű és tömör volt, hogy akár még porszívózni is lehetett volna. :) (Nem is ártott volna, mert bár hangya nem volt egy darab se, de bőven akadt nyúl és sirály ürülék.)
Bár eleinte ódzkodott tőle, Keti nagyon hamar belejött a másik oldali vezetésbe. Eleinte folyton az ajtóba verte a jobb kezét, mert ösztönösen ott kereste a sebváltót. Remélem nemsokára nekem is lesz alkalmam kipróbálni a túloldali vezetést.

Amikor ezt írom, 1 GBP = 350 HUF.

Következzen néhány példa. Azért azt még hozzá kell fűznöm, hogy mivel még nincs munkám s így keresetem sincs, mindenből igyekszem a legolcsóbbat megvenni és az itteni LIDL és TESCO áruházak erre tökéletesen megfelelnek, a most következő felsorolás is ezen áruházak árait mutatja.

2 liter tej = 0.85 GBP = 300 HUF
12 zsemle = 1.00 GBP = 350 HUF
400 gramm selyemsonka = 1.65 GBP = 580 Ft
400 gramm EDAMI szeletelt sajt = 1.89 GBP = 665 HUF
3 db kaliforniai paprika = 1.79 GBP = 630 HUF
1 liter szörp = 0.79 GBP = 280 HUF
2 liter Coca-Cola = 1.98 GBP = 695 HUF
100 grammos lengyel májkrém = 0.45 GBP = 160 HUF
3*400 gramm ehető készkaja = 5.00 GBP = 1750 HUF
9 tekercs 3 rétegú klotyó papír = 3.00 GBP = 1050 HUF


Ebből nagyjából szerintem sejthető, hogy mennyire drága itt az élet :), ugyanakkor a minimálbér 6.08 GBP óránként, vagyis heti 40 órával és 4 héttel számolva 972.8 GBP, ami kb. 340 000 HUF. (nettó!)

Természetesen nem csak enni kell, hanem lakni, utazni, szórakozni és sok minden mást is, de erről még nincs kellő tapasztalatom, így nem is zagyválnék róla.

De mégiscsak, az utazás bezony nem olcsó dolog, az itteni buszokra pl. 4.80 GBP a napijegy (1700 HUF), 16 GBP a heti bérlet (5600 HUF) és a benzin literje is húzós, legutóbb 1.4 GBP körüli árakat láttam a benzinkúton (490 HUF).

Gimnazistaként még anno az átkosban tanultam én angolt, de bevallom nem sok sikerrel. Nem is nagyon érdekelt, meg nem is nagyon erőltették. Az egyetemi évek alatt már zavart egy cseppet a dolog, de annyira azért nem, hogy tegyek is valamit ellene. Az akkori tanárom (akivel később kollégák lettünk és akinek az óráira most is nagy szeretettel emlékszem vissza) annyit kért tőlem, hogy ne erőltessem az angolt, cserébe ad nekem egy négyest. Én pedig nem erőltettem.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tanultam angolul vagy nem használtam az angolt, hiszen az informatikában ez gyakorlatilag lehetetlen. Amikor én kezdtem még a programok többsége angolul volt csak elérhető (húsz évvel ezelőttről beszélünk ám!) és persze a használati útmutatók vagy program leírások megértéséhez is kellett az angol, de beszélnem sohase kellett angolul. No és persze mindig jobban ment az angol, ha nem voltam teljesen józan, oldódtak a gátlásaim.
Jó példa lehet talán az, amikor amerikai delegáció érkezett a középiskolába, ahol akkor tanítottam és személy szerint az én órámat is megnézték, utána persze volt egy kis kérdezz felelek, ami különösen zajlott, ugyanis az angol kérdéseket nem kellett lefordítani magyarra, viszont az én magyar válaszaimat igen. Egy másik alkalommal közösen iszogattunk a tanári karral és köztünk volt egy angol anyanyelvű kolléga is, aki vicceket mesélt angolul és én már akkor röhögtem, amikor még nem fordították le a poént magyarra. Később, amikor a főiskolán tanítottam, volt szerencsém ERASMUS-os hallgatók közé keveredni, itt sokat fejlődtem, szinte mindent értettem, amiről beszélgettek, de én magam nem mertem/tudtam belefolyni a beszélgetésbe.
Amikor aztán elegem lett ebből, beiratkoztam egy kezdő angol nyelvtanfolyamra, ami nagyon sokat segített az addigi tudásom rendszerezésében és a tanfolyam végeztével még rá is húzunk egy cseppet (több, mint egy évet!) és hetente egyszer-kétszer még összejöttünk angolozni.
További lökést adott az is, hogy a magyar televízió túl lassan szinkronizálta kedvenc sorozataimat és még ennél is lassabban adta adásba őket, ezért aztán eredeti nyelven voltam kénytelen kielégíteni mérhetetlen sorozatigényemet. Itt viszont a magyar feliratok készítői kerültek csúszásba az általam megkívánt tempóhoz képest, ezért maradtak az angol feliratok. Angol nyelvű sorozatok angol nyelvű felirattal, nos a dolog nem múlhat el eredménytelenül.
Félreértés ne essék: egyáltalán nem tartom az angolomat jónak, sőt kifejezetten sok a problémám. Elsőként rögtön itt van a megszólalás: csak akkor, ha a fejemben már profin összeraktam a hibátlan mondatot. MI VAN? Így egyszerűen nem lehet beszélgetni, mert mire összerakok egy mondatot, addigra a beszélgetés már réges-régen máshol jár. Esélytelen. Ettől aztán annyira ideges leszek, hogy a legalapvetőbb dolgokat is elrontom (do, does, he, she, segédigék használata, kérdő szórend, ...) és a legegyszerűbb szavakat is elfelejtem. Vagyis nem könnyű.
A dolgot tovább nehezíti a szövegértés, mert a valóságban nagyon kevesen beszélik azt a fajta angolt, amit a filmekben látsz, de erről majd később... 

Régebben is foglalkoztatott már a külföldi munkavállalás lehetősége, de eddig nem mertem belevágni. Házasságban éltem, a gyerekek kicsik voltak, nem volt elég jó a nyelvtudásom, kiadásom volt bőven viszont volt lehetőségem a pénzkeresésre is. Egyéni vállalkozás, másodállás, részletek fizetése, túlságosan is macerásnak tűnt mindezt felborítani, mert úgy ahogy, de működött.
Aztán elváltam, a gyerekek felnőttek, de az anyagi helyzetem nem lett jobb, sőt a svájci frank erősödésének köszönhetően teljesen ellehetetlenedett az életem, Reggeltől estig tanítottam valahol a hét hat napján, mégsem jutott mindenre, sőt már alapvető dolgokra sem.
Tavaly áprilisban aztán az egyik kollégám és nagyon jó barátom gondolt egyet és kiköltözött a barátnőjével Aberdeenbe. Nem dúskálnak anyagi javakban, de az itteni minimálbérből szépen megélnek, tudják fizetni a tartozásaikat és még marad is. Amikor aztán 2011 őszén teljesen összeomlott a költségvetésem, nem maradt számomra más kiút, mint követni őket. 
A tavalyi év volt életem talán legnehezebb időszaka, senkinek sem kívánok hasonlót, bár most a részletekbe nem szeretnék belemenni. Minden rosszban van azonban valami jó is, nekem például nagyon sokat segített, hogy nem maradtam magamra, ismerősök, barátok, kollégák és volt tanítványok, mindenki támogatott úgy, ahogy tudott, de legfőképpen is egyetértettek a döntésemmel. El kell menni külföldre dolgozni. Mivel azonban nem szerettem volna elvágni minden otthoni szálat, ezért fizetés nélküli szabadságot kértem és kaptam a munkáltatómtól (akinek ezúton is köszönöm), mindenemet pénzzé tettem, amit csak lehetett, és 46 kilónyi bőrönddel elköltöztem Skóciába.

Ha már új honlap és új élet, akkor kezdjünk bele még egy új dologba, ez pedig a blogolás. Egyrészt így egyszerűbben tudok hírt adni magamról azoknak, akiket érdekel a sorsom alakulása, másrészt talán idegenek számára is hasznos lehet. Az elején egy kicsit sűrűbb lesz a dolog, mert több, mint egy hónapnyi itt létet kell visszamenőleg megörökítenem, azután már csak akkor jelentkezem, ha tényleg van valami mondanivalóm.