Az van, hogy legújabban titkos ügynökök lettünk.
Az irodaházban van pár zóna, amit egy olajcég számára tartanak fent, az olajcég neve megegyezik Magyarország fővárosának rövidítésével. Ezen olajcég alkalmazottai rendkívül furcsa emberek.
Vannak közöttük többen, akik egy távoli országból érkeztek ide dolgozni, régebben ők szolgálták ki az angolokat, kicsit barnább a bőrük az átlagosnál és vicces akcentusuk van és pont úgy nevezik őket, mint egy 500 éve felfedezett kontinens őslakosait. Nos a legtöbben egyszerűen levegőnek néznek bennünket, nem szólnak hozzánk, semmit nem köszönnek meg, nem állnak félre, de soxor az az érzésem, hogy olvasni sem tudnak angolul, ugyanis az újrahasznosítható szemetet össze-vissza dobálják a kukákba, pedig mindegyik feliratozva van és a gyengébbek kedvéért képek is vannak mellékelve. Valahogy hasonlóan, mint az alábbi illusztráción.

Az, hogy átnéznek rajtunk, lehet, hogy a kultúrájuk része (kasztrendszer, miegymás), de most nem otthon vannak. A helyiek ezerszer normálisabban viselkednek. 
A can feliratú kukába rendszeresen dobálnak papírpoharat, míg a papírpohár számára fenntartott kukába papírdobozt, a műanyagpohárnak szántba pedig üdítős fémdobozt. Szóval állati menő csávók. Az angol tudásukkal azért is baj lehet, mert egyszer volt szerencsém a recepción végignézni, ahogy az egyik behatolt az épületbe. Tudni kell, hogy ez volt a pali első munkanapja, ilyenkor végig kell nézni egy prezentációt a ház biztonsági előírásairól. Először is a gyerek háttal ült le a monitornak. Ekkor a recepciós szólt neki, hogy így nem lesz jó. Utána pedig meredten bámulta a kivetítőt még akkor is, amikor véget ért a bemutató és már csak a reklámfilmek mentek. Na mindegy is, szóval ők az itteni nagyon fontos ügyfelek. És ennek megfelelően is viselkednek. És mindig kitalálnak valami baromságot.
Tegnap például az egyik panaszt tett rám, mert bementem a női vécébe, miközben ő szótlanul bent csücsült a fülkében (természetesen kopogtam!) és vizet engedtem a bödönöcskémbe, mert a férfi wécében a piszoár víz nélkül működik és nekem kell időnként öblíteni, a csapba viszont a kezem is alig fér be. Ezért aztán átbaktattam a női budiba, kopogtam, senki nem szólt, bementem, láttam hogy van bent valaki, de nem szólt semmit, vizet vettem, távoztam, de ezzel halálra rémítettem a kedves ügyfelet, aki módfelett kényelmetlenül érezte magát és azonnal feldobott. Mindenki ennek megfelelően szereti is őket.
Nos, a legnagyobb problémájuk, hogy a porszívó túl hangos, ezért először nem porszívózhattunk 5 előtt, most pedig már egyáltalán nem. A biztonsági őrök nem mászkálhatnak át a zónáikon. Más zónában dolgozók sem mehetnek át a zónájukon. Csodával határos módon mi még átmehetünk a zónáikon, de szerintem ez sem lesz így sokáig. Ma ugyanis azt eszelték ki, hogy a kolléganőnk nem takaríthat 8 és 16 óra között, mert akkor látja, hogy mi van a monitorokon és mivel lehet, hogy titkos ügynök, ezért ellophatja a kib@szott fontos információkat. Hát ettől kész vagyok. Vajda angolja alig több, mint az igen, nem, lassabban, gyorsabban, szép, jó, rossz, kell szavak különböző sorrendben. Most akkor mi van? De még ha akármilyen jó angolja lenne, akkor is könyörgöm miről beszélünk???
Mivel nem használhatunk porszívót, ezért ezekben a zónákban kézzel kell fölszedni a szemetet, bár használhatunk kézi kefét és lapátot. A XXI. században. Hát én ugyan nem használok, miattam meg is rohadhatnak a mocskukban, én azóta meg se állok ezekben a zónákban.
Kíváncsi leszek a vezetőink reakciójára, mivel szerintem, ha ebbe most belemennek, akkor innentől nincs megállás és csak egyre nagyobb baromságokat találnak ki.

Zsófitól kaptam ezeket a képeket szülinapom alkalmából :)

Egyelőre egy dolog biztos: soha nem tudhatod előre, milyen idő lesz.
A meteorológia persze próbálkozik, de itt elég kicsi az esélye annak, hogy eltalálják a várható időjárást, illetve legegyszerűbb, ha kiírják, hogy napos, időnként felhős, szórványosan esőkkel tarkított időjárás várható. Télen még a havazást is bele kell venni és kész is. Mikor megérkeztem volt olyan nap, hogy pár óra leforgása alatt volt verőfényes napsütés, szélcsend, szélvihar, eső, hófergeteg, ónos eső a legkülönbözőbb kombinációkban. De márciusban már napozni is tudtam.
A hőmérséklet általában 14 és 16 fok körül mozog, de a rendkívül magas páratartalom miatt melegebbnek érezni, feltéve, hogy nincs szél. Most pl. 56%, de múlt hétvégén 100%-os volt a relatív páratartalom.
Áprilisban volt 23 fok is, ez itt extrém magasnak számított, volt is hőségriadó, a főnökünk külön szólt, hogy igyunk sok vizet és ha rosszul vagyunk pihenjünk, üljünk le és egyáltalán figyeljünk oda jobban magunkra az őrült meleg miatt. Kicsit vicces volt, de most már kapiskálom, mert egész nyáron talán csak pár napot volt hasonló meleg.
Sokszor még most is fűtik a buszt reggelente, pedig én fél kilenc után buszozok és néha nem is bánom.
Amire pedig állandóan szüksége lehet az embernek itt, az a hoodie. Így nevezik a kapucnis pulóvert, ami sokszor nem is pulcsi, hanem lehet dzseki is, de mindenképpen kapucnis és többnyire vízálló is. A enyém legalábbis ilyen, nem is megyek sehova se nélküle, mindig ott lapul a hátzsákomban. Lehet akármilyen gyönyörű napsütéses idő, néhány percen belül bármikor eleredhet az eső, nélkülözhetetlen kellék, érdemes rá pénzt áldozni.
Hiába van közel a tenger, túlságosan is északon vagyunk ahhoz, hogy fürödni lehessen benne, én azért mindenképpen ki akarom próbálni, de nagyon hideg, úgyhogy még csak az erőgyűjtésnél tartok. Többször is láttunk már egy-két elvetemült fürdőzőt, de nem volt őszinte a mosolyuk.

Egy kicsit bulvárosra sikeredett a cím, de azért passzol. Ma reggel visszamentem az orvosi rendelőbe, hogy megkapjam a 24 órás vérnyomás ellenőrző kütyümet.
Magyarországom nekem kellett szereznem egy vérnyomásmérőt (a csuklóra szerelhető nem is tetszett a doktornőnek, hanem felkaros mérőt javasolt...) és méricskélnem magamnak a vérnyomásomat naponta többször és vezetnem az értékeket egy füzetben. Itt pedig a harmadik alkalommal kaptam egy teljesen önjáró kütyüt, felkaros, van egy felfújható pánt, egy hosszú gumicső (élénk narancssárga, minden színű inghez és pólóhoz passzol és igazán nem feltűnő), a végén pedig egy kis szerkezet, ami 20 percenként felfújja a mandzsettát és megméri a vérnyomásomat, este 10 után már csak óránként egyszer teszi mindezt. No és persze minden adatot tárol, amit holnap reggel áttesznek számítógépre, egy orvosdoktor megnézi, oszt mond valami okosat a további teendőkről, de még mindig az látszik esélyesnek, hogy begyógyszereznek.
Persze azért itt sem fenékig tejfel minden, ugyanis a nővérke megkérdezte, hogy ki javasolta nekem ezt a készüléket. Mire mondom neki, hogy hát az Ön egyik kollégája. Csak akkor nem értem mi a f*szt írogatnak a számítógépbe befelé, ha nem látják az eddig kórtörténetemet. Vagy ha meg látja, akkor meg minek kérdez hülyeségeket, nyilván nem magamtól találtam ki, hogy nekem ilyenre van szükségem. Na mindegy is, az egy betegre jutó 10 percet végül is kitöltöttük, ez a lényeg.
Ma reggel tehát ezzel a kis cuccal és egy óra késéssel érkeztem meg a munkahelyemre. A főnököm azonnal látni akart és ellenőrizte, hogy tudok-e így dolgozni. Már miért nem tudnék? Ügyesen elrejtettem az egészet a pólóm alá, a vezérlő fel a nadrágszíjamra, cső az ing ujjában és ennyi. Felfújás közben a motornak van egy pici búgó hangja, de így olyan lettem, mint egy terminátor (a recepciós csaj szerint pedig olyan a felkarom, mint HULK-é :), Jum pedig csak LOBOT FLANK-nek hívott, amire én csak annyit feleltem: Á Bí Bekk).
Azt is kitalálta a főnököm, hogy ma a Józsi egész nap segítsen nekem, nehogy valami bajom legyen, elájuljak, vagy hasonló. Az egyik kollégám állandóan kérdezgette, hogy jól vagyok-e, nem akarok-e pihenni, leülni, lefeküdni, meghalni, bármi... Ettől persze nem kicsit lettem ideges, merthogy eddig is pont ilyen volt a vérnyomásom, de senki le se ..., most meg hirtelen mindenki tökre aggódik. Ráadásul ma jött meg egy nagyobb szállítmány kéztörlő, kló papír és egyéb takarítós segédanyag, amit fel kellett vinni az első emeletre, majd szétszórni a különböző raktárak között. Jaj, te most nem tudsz emelni, ne pakoljál, így nagyon magas értékeket mér majd a készülék, miért nem maradtál otthon, blablablabla...
Aztán nagy nehezen sikerült elmagyaráznom, hogy pont ez benne a lényeg, hogy kiderüljön egy normál munkanap során hogyan ketyeg a készülékem, mert eddig is ezt csináltam és még egy darabig ezt is fogom csinálni naponta. Természetesen egyedül dolgoztam ma is, de azért egy picit könnyedebben vettem a mai feladatokat, nem is végeztem rendesen mindennel, de az volt a főnököm kifejezett utasítása, hogy ne rohanjak, ne kapkodjak, nyugodtan csináljam, amit tudok.
Méréskor mindig meg kellett állnom és abbahagyni, amit éppen csináltam, különben nem engedte le a levegőt ez a vacak és kezdtem nem érezni a karom, ami nem volt annyira vicces, de beletanultam.
Hazaérve egy mérés után gyors zuhany és most itt ülök és írom ezt a bejegyzést, Kíváncsian várom az estét, hogy fogok ezzel a bigyóval együtt aludni...
Holnap reggel visszaviszem és remélhetőleg időben beérek a dolgozóba is.
Tsók mindenkinek!

A fogyást nem ragozom tovább, napról napra fogyok és fogyok, de persze még van is miből és van is hova.
Ami fontosabb, hogy van MIÉRT is. Sajnos. Röviden annyi történt, hogy beregisztráltam a helyi orvosi ellátási rendszerbe. Első alkalommal csak a recepcióig jutottam, ott ki kellett töltenem egy 5 oldalas kérdőívet, valamint a szokásos proof address (hivatalos levéllel kell bizonyítanom a lakcímemet, pl. banki értesítő) és a betegbiztosítás fizetése (van állásom és fizetésem, amiből levonják), valamint útlevél bemutatása. Ja és időnként még mindig összekeverem a rohadt first és last name-et, itt meg jöttek nekem a forename-mel meg a hülye surname-mel, de nem estem kétségbe, vannak itt nálam rosszabb angolosok is, megkérdeztem a recepciós csajt, hogy most akkor melyik melyik. Az gondolhatott valamit, de nem érdekel.
Cserébe kaptam egy időpontot jó sokára, amikor is találkozhattam egy nővérrel. Kaptam még egy kis műanyag pohárkát is, meg egy kis ismertető anyagot a helyről.
A találkára persze csak úgy tudtam elmenni, hogy el kellett kéredzkednem a dolgozóból, mert csak dél és kettő között tartanak ilyen szeánszokat. Hogy ne veszítsek olyan sok órát (mert ezt ugye nem fizetik ki), cseréltem Józsival, így csak 4 óra mínuszom lett.
A nővérke megmérte a súlyomat (-23 kg!), a magasságomat és a vérnyomásomat. Ez utóbbit még egyszer. Majd a másik karomon is. És megint.
Háááááát igen, cseppetet magas: 180/110. Kérdezte, hogy nem akarnék-e leszokni a cigiről, akkor azt mondtam: nem annyira. Aztán kérdezett a családomról, szüleimről, betegségekről, ki miben s hogyan halt meg. Aztán visszahívott egy újabb ellenőrzésre egy hét múlvára.
Eddig is tudtam, hogy magas a vérnyomásom, mert a tavalyi kötelező munkaorvosi ellenőrzésen kiderült és akkor egy hétig mértem is magamnak naponta többször is, minden alkalommal ilyen magas volt. A doktornő el is mondta, hogy így kb. 5 évig tök jól elleszek, de utána gondjaim lesznek, nem kicsik. Én viszont hiába láttam a számokat, nem éreztem semmit sem. Nem fáj a fejem, nincs szívdobogásom :), nem zúg a fülem, semmi különös. Gondoltam lefogyok és ennyi. Nem kell nekem orvos meg idióta gyógyszerek. Aztán jött az otthoni crach meg a kiköltözés meg a felszámolás meg minden.
Itt most egy csomót fogytam, sokkal egészségesebben élek, sokat jövök megyek, mozgok, sétálok, igaz, hogy hetente csak egyszer, de járok úszni, ha csak tehetem lemegyek a Duthie Parkba sétálni. Reméltem, hogy ez elég lesz. Hát úgy néz ki nem.
De ha már egyszer új életet kezdtem vagy mi, akkor legyen tényleg új. Ezért aztán vasárnap elszívtam életem utolsó szál cigarettáját. Eddig valahogy nem érdekelt, mindig azt mondogattam, hogy valamiben csak meg kell halnom, de most úgy döntöttem, hogy ezt megpróbálom minél későbbre tolni. Kezdenek a dolgok jól alakulni, nem akarom elcseszni. Ráadásul egy valag pénzbe kerül. Ami pedig a legviccesebb, hogy nem hiányzik. Nem azt mondom, hogy nem gondolok rá, de egyáltalán nem érzem nehéznek, hogy ne gyújtsak rá. Asszem fejben dől el minden. Eddig is próbáltam már leszokni, de nem AKARTAM. Most akarom és kész.
Az újabb ellenőrzés is megtörtént, akkor 160/90-et mértek. Nem akarom elhinni, hogy a cigi abbahagyása miatt lett jobb. De persze lehet. Mindenesetre ez még mindig magas, úgyhogy ezúttal vért is vettek (nem volt szabad reggeliznem emiatt) és kaptam egy újabb időpontot jövő keddre, amikor is kapok majd egy éjjel-nappal mérő készüléket, amivel 24 órán keresztül figyelik a vérnyomásomat és a pulzusomat. Ettől függ a következő lépés, gondolom utána begyógyszereznek.
Hogy még jobban működjek, a kaján is változtattam egy kicsit: az ebédet nem piszkálom, de reggelire nincs több zsemle, csak pirítós és vacsorára még az sincs, helyette joghurt, müzli és gyümölcs. A legnehezebb azonban az édesség megvonása, ugyanis József állandóan édességgel tömné magát és engem is. És ennek sokkal nehezebb ellenállni, mint a ciginek, mert IMÁDOM az édességet. A megoldás egyszerű, mivel beosztani nem tudjuk, ezért inkább nem veszünk.
Hát így élünk mi itten mostanság.
Tsók mindenkinek!

Ma inkább csak több apró hírt szeretnék megosztani Veletek, ezért nincs egy nagy téma, lesz helyette sok kicsi, ahogy éppen az eszembe ötlenek:

• Jövő héten újabb taggal egészül ki a multikulturális takarító gárda, az egyik helyi munkaerő helyére jön egy lengyel leányka, 26 éves, Anna és "very nice" (a supervisorunk szerint!), aki a délutános műszakot fogja erősíteni. Hárman leszünk: Jum (a thai hölgy), Anna és szerény személyem. Én leszek a rangidős :) Ja és most már mi magyarok vagyunk a legtöbben (ketten Józsival!).
• A szabim alatt beiratkoztam a legközelebbi könyvtárba, kölcsönöztem is, azóta ki is olvastam. Nagyon klassz kis könyv volt, jó történet, de ami sokkal fontosabb, hogy értettem, ha nem is minden szavát, de a történetet mindenképpen. Végig egyes szám első személyben mesélte el a történetet és sok volt benne a párbeszéd. Rengeted simple past és past perfect no meg egyéb nyelvi csemegék és persze néhány olyan mondat, ami soha ne hagyná el az ajkaimat, pedig eszméletlen jók. Az a baj, hogy még mindig magyar mondatokat próbálok lefordítani angolra. Hihetetlen tömör nyelv, annyi mindent lehet összezsúfolni egyetlen rövid mondatban, hogy az valami eszméletlen. Ezért is kölcsönöztem ki ma két újabb könyvet is, a buszon ülve pont van időm olvasni.
• A buszról jut eszembe, Keti visszakérte az iPod-ját (valójában nem is az övé, hanem a tesójáé, de ez lényegtelenen), úgyhogy egy nagyon fontos, számomra egyenesen nélkülözhetetlen eszközt voltam kénytelen nélkülözni, pedig már éppen kezdtem megkedvelni. Amúgy nem értem mire ez a nagy hájp az iShit termékek körül, szerintem messze nem érnek annyit, mint amennyit kérnek értük és nem is olyan jók. Mondom ezt azok után, hogy elkeseredésemben rácuppantam a netre és az Amazonról rendeltem magamnak egy kínai gyártmányú érintőképernyős MP5 lejátszót fillérekért (tényleg!). Egy héten belül meg is kaptam. Abszolúte noname termék, én mégis imádom.
  Van benne:
  8 GB memória
  MP3 lejátszó (sajnos a véletlen sorrendű lejátszásnál mindig ugyanúgy keveri a számokat)
  Videó lejátszó
  TV kimenet, memória kártya bővítő hely, beépített hangszóró
  FM rádió
  Kamera (na jó, csak 3 Mpixeles, de akkor is, gyerekek, miről beszélünk)
  E-book reader
  Diktafon
  és SWF Player, magyarul szinte bármire képes...
  Ezzel a kis csodakütyüvel utazom a buszon oda és vissza, és bevallom délután is magammal viszem takarítani, ugyanis újabban nagyon laza az esti műszak és van időm elbújni a házban és egy kicsit videózni. Úgy értem oktató videókat nézek. Mármint angol nyelvleckéket. Na jó, nem mindig, ééééééééés?
• Még a szabim alatt elmentem megnézni azt a bizonyos Annie Lennox kiállítást, tényleg klassz volt. Láttam az egyik Oscar-ját, ott volt az egyik Grammy-díja is és rengeteg kosztüm a híresebb videóklipekből, no meg rengeteg arany és platina lemez, személyes cuccok (iskolatáska, első versenyek díjai, oklevelei). Nekem tetszett és jó volt látni, hogy az aberdeeniek mennyire büszkék rá. Az olimpia záróünnepségén is fellépett :)
• Azt hiszem annak idején nem írtam semmit se róla, de a buszon utazva felkeltette a kíváncsiságunkat egy reklám, az itteni SKY televíziós csatorna legyártott egy minisorozatot Hit&Miss címmel. Az indexen pedig volt egy cikk a promójukról, ami többeknél kiverte a biztosítékot, ugyanis a főhős egy transznemű, aki éppen az átalakulás felénél tart, vagyis eredetileg fiúnak született, most úgy néz ki, mintha nő lenne, de a fegyvere még meg van :) és egyébként tényleg használ fegyvert, mert foglalkozására nézve bérgyilkos. A további bonyodalmak kedvéért kiderül, hogy egy korábbi kapcsolatából van egy fia, no és persze beleszeret a környék legjobb pasijába, akinek nehezére esik feldolgoznia azt a bizonyos hiányzó/meglévő testrészt. Az egész sorozatot valami nagyon beteg hangulat járta át, lassan, komótosan haladt a cselekmény, minden részben megcsodálhattuk Chloë Sevigny-t amint fürdik és természetesen látszik a hömpölője, de valahogy nagyon érdekesen volt beteg az egész és pont ettől volt állati jó. Remélem lesz második évad.
• Lassan vége a nyári uborkaszezonnak, indulnak újra a sorozatok, tehetségkutatók, lesz mit nézni. Megy tovább a Grey's Anatomy, Glee, The American Horror Story, The Big Bang Theory, Smash. Mindenhol lesz X-Factor és Voice. Hogy fogom győzni?

Na jó gyerekek, mára legyen elég ennyi, hamarosan újra hírt adok  magamról, addig is puszi mindenkinek. Legyetek jók!

A képek múlt vasárnap készültek a Crathes Castle & Garden elnevezésű helyen. Szerintem magukért beszélnek, így nem írok ide mást...

Nyugi, senkinek semmi baja nem esett, kár csak a kocsikban keletkezett.
Pénteki napokon együtt szoktunk hazajönni két másik kolléganőnkkel, kocsival. A kocsi tulajdonosa Vajda, aki meglepően rosszul beszél angolul, pláne, hogy már évek óta itt él és dolgozik, eredetileg litván nemzetiségű. A negyedik utas pedig Jum, aki thai és halálos akcentusa van, szinte lehetetlen megérteni, de Ő soxor jobban érti a skótokat, mint mi, hiszen echte skót férjjel rendelkezik. Csak egy példa a kiejtésére: "háó má tá tu jú pé?", ami annyit tesz: " How much tax do you pay?" vagyis mennyi adót fizetsz... Kicsi odafigyeléssel azonban meg lehet szokni, de pl. ma is megmosolyogtuk, mert a "pá"-ból nem tudtuk, hogy a "passed" (levizsgázott) szót ismételgeti. Néha, ha már reménytelen a helyzet, begépeli a szót a telójába és úgy már OK.
Mi négyen emigránsok egy összetartó kis csapat lettünk, a nyelvi problémák ellenére vagy talán pont azért. Bármiről tudunk beszélgetni és ha lehet, segítünk egymásnak a munkában. No meg persze közösen utáljuk a két helyi munkaerőt, akik szeretnek lazsálni és általában kerülik a melót. (Na jó én nem utálom őket, de vannak fenntartásaim velük kapcsolatosan.)
Ma is közösen kocsikáztunk hazafelé, jókedvűen, hiszen itt a hétvége, amikor is a legutolsó körforgalomban, pont amikor kifelé jöttünk, hirtelen balról belénk ütközött egy másik autó. (Figyelem! Itt az óra járásával megegyező irányban halad a körforgalom!) Meggyőződésem, hogy nem Vajda volt a hibás, jó sávban voltunk, nekünk volt elsőbbségünk, indexeltünk ahogyan kell.
Kijöttünk a körforgalomból, utánunk megállt a vétkes sofőr is és még egy autós, aki végül is igen hasznosnak bizonyult, mert segített nyugodtan levezetni az adatcserét.
Vajda azon túl, hogy remegett, mint a kocsonya, azért is izgult, mert nem tudta, hogy ilyenkor mi a teendő és megkérte Józsefünket, hogy segítsen beszélni. A beszélgetés azonban nem volt túl sikeres, mer a vétkes hölgy iszonyatos hisztiparádét rendezett, szegény nem tudta, hogy mit akarunk tőle ennyien, a fejét fogta, sikoltozott, sírt, kiabált, szóval komoly műsor volt. Itt lépett be a harmadik autós, aki végül is levezényelte az adatcserét, név, lakcím, rendszám, biztosítási adatok és próbált mindenkit megnyugtatni. Vajda persze felhívta a környéken lakó/dolgozó rokonait, akik kettő percen belül ott is teremtek, tovább növelve ezzel a létszámot, én csendesen odébb is álltam, hogy legalább én ne stresszeljem a hisztérikát.
Végül jött a buszunk, úgyhogy mi lekoccoltunk, hétfőn megtudjuk a további részleteket.