Egy Facebook bejegyzés adta az ötletet az alábbi irományhoz. A kérdés arra vonatkozott, hogy mik azok a dolgok, amit sehogy sem sikerült megszokni vagy megszeretni sok évnyi itt tartózkodás után sem. Nos következzék az én listám:

Egy ideje érlelődik bennem ez a poszt, úgyhogy most végre kiírom magamból. A kiváltó indok a rengeteg hibás Facebook üzenet illetve megosztás, pontosabban azok szöveges része. 30 éve még csak kiváltságosak jutottak számítógéphez és a szövegszerkesztés önálló tantárgy volt, manapság viszont mindenki használ szövegszerkesztőt, még ha csak SMS-t küld az ismerősének vagy posztol valami okosságot valamelyik közösségi oldalon. És számomra úgy tűnik, hogy a többségnek halvány lila segédfogalma sincs, hogyan is kell (vagy pláne minek) a szóköz karaktert használni.
Tudod, ott lent a billentyűzet legalján, az a nagyon hosszú. Ha mobilt vagy tabletet használsz, lehet rá van írva: Magyar vagy Hu. Lehet sokan azért nem használják, mert nem tudják, hogy az ott egy használható billentyű, nem pedig csak egy felirat? Ezt nem tudhatom, de az tuti, hogy sokan nem használják és ez baj.
Anno, amikor a számítógépes szövegszerkesztés még kuriózum volt és tanfolyamon oktattuk, volt olyan résztvevő, aki komplett újságcikket gépelt be gyakorlásképpen egyetlen szóközt sem elhelyezve, valahogy így.

A képek múlt vasárnap készültek a Crathes Castle & Garden elnevezésű helyen. Szerintem magukért beszélnek, így nem írok ide mást...

Ez is elérkezett végre valahára, ezen a héten szabadságon vagyok. Régóta nem jelentkeztem új bejegyzéssel, most itt az idő, hogy pótoljam a lemaradásomat.
Pár szót a szabadságról. Itt minden munkával eltöltött hónap után jár 2 nap szabadság, valamint kapsz még 4 napot a karácsonyi és újévi ünnepekre, ez összesen 28 nap egy évre. Ebből én most elhasználok kemény 5 napot, laza semmittevéssel.
Hétfőn végre elmentem fodrászhoz. Munkába menet minden áldott nap láttam a buszról a George Street-en egy fodrászatot, ahol is a kirakatban lévő árlista szerint már 6 fontért lehet hajat nyíratni, de valami okból kifolyólag gyalogosan az istennek sem találtam meg ezt az üzletet, így kénytelen voltam bemenni egy lengyel fodrászatba. Eddig Keti nyirbálta a hajunkat géppel, amivel nem is volt hiba, pláne, hogy ingyen volt, de azért ez mégis csak más, ez profi munka és csak 9 fontomba fájt.
Kedden elmentem a helyi könyvtárba, beiratkoztam és kölcsönöztem is egy könyvet, Malorie Blackman: Boys Don't Cry című művét. Ok, nem éppen az én korosztályomhoz szól, elsősorban azért választottam, mert a könyvtáros hölgy szerint elég könnyű a nyelvezete és tényleg értettem a leírását a hátoldalon, de a történet is jónak tűnt. Végre lesz mit olvasnom a buszon munkába menet és jövet, feltéve, hogy nem olvasom ki a héten, ma ugyanis nekifutásra elfogyasztottam belőle 7 fejezetet.
Az időjárás valahogy megneszelte, hogy szabin vagyok és végre kisütött a nap, az eddigi 14 fokot felváltotta a 20 fok feletti "hőség" és napozásra alkalmas idővel kedveskedik nekem a város a szabim tiszteletére. Nem is hagyok ki egyetlen percet sem, nem is emléxem már a nap melegére. Amikor dolgozni járunk nem nagyon érdekel, milyen idő van, de nagyon bíztam benne, hogy erre a hétre egy kicsit javul a helyzet és így is lett.
El kell még mennem a héten regisztrálni a legközelebbi orvosi rendelőbe, van még egy Annie Lennox kiállítás a városban, amit mindenképpen be kell iktatnom és jó lenne moziba is eljutni valamikor. Annie Lennox egyébként Aberdeen város szülötte, amit itt kellett megtudnom egy Skóciát bemutató hangoskönyvből. Ha valaki nem ismerné Őt, akkor itt egy videó, az első és talán a leghíresebb számuk volt...

Gyengébbek kedvéért az énekesnőről van szó. :)
Azon is gondolkodtam, hogy átruccanok busszal Stonehaven-be és megmártózom a fűtött vizű strandjukban, de ez még igényel némi tervezgetést.
Mielőtt elbúcsúznék, pár szót a fogyásomról: a látványos gyors fogyásnak vége szakadt, de azért még lement rólam 5-6 kiló, éppen ma reggel történt, hogy egy újabb lyukkal lettem beljebb a nadrágszíjamon és hát ugye ezzel el is érkeztem az utolsó lyukacskához, ha tovább fogyok, új szíjat kell vennem. Borzasztó.
Sokan szeretnétek látni a változást, ígérem szerzek valahonnan egy fényképezőgépet és teszek fel néhány bizonyító erejű fényképet hamarosan, addig is kitartás!

Korábban írtam már, a busz rohadt drága, legalábbis otthoni mércével mérve. Itt a városban legalább három busztársaság működik, mi a FirstBus-t használjuk, mert szinte háztól házig visz minket, ha dolgozni kell menni. Az egy hetes bérlet pedig 16 kemény angol font, ha hosszabb lejáratú bérletet veszel, akkor pedig csak pár fontot lehet rajta spórolni, nem komoly.
Ami az elején azonnal feltűnt, az a várakozás. Itt az emberek szépen, kulturáltan sorban állva várják a buszt és így is szállnak fel a buszra. Többször is megpróbáltam idősebbeket magam elé engedni, de nem tudnak vele mit kezdeni és nem is nagyon értik, hogy miért nem szállsz fel, ha egyszer előbb érkeztél a megállóba. Felszálláskor pedig nincs osonkodás, a bérletesek is szépen megvárják, amíg az előttük álló megveszi a jegyét, még akkor is, ha ott bénázik az apró előkeresésével.
Ja, ha egy megállóban több járat buszai is megállnak, akkor jobb, ha leinted a neked tetsző buszt, mert különben lehet, hogy nem áll meg. Csak simán kitartod a kezed egy pár másodpercig, nem kell vízszintesig emelni.
A sofőr nem veszi el a pénzedet, azt be kell dobni egy erre kialakított pénzgyűjtőbe, aminek a sofőr felőli oldala átlátszó és így a sofőr látja, mennyi pénzt is dobtál be. Értelemszerűen nem is ad vissza, ha többet dobtál be. Ezek után beüti a gépbe, hogy milyen jegyet kértél és neked kell a jegyet letépni a pénztárgépről. Ha nem bérletet veszel, akkor a jegy ára attól függ, hogy hány megállót mész, ezért aztán meglehetősen közel vannak a megállók egymáshoz. Ügyes.
Ha fel vagy pakolva szatyrokkal, akkor azokat leteheted a busz elején az erre a célra kialakított tárolókban és nyugodtan hátra mehetsz, senki nem fog a Te cuccoddal távozni, vagy belenyúlni. Mondjuk be is van kamerázva az összes busz.
Csak első ajtó van, mindenki ott száll fel is és le is. Persze, hogy megvárják... A busz magassága pedig vezérelhető, így kismamák babakocsival és kerekes székesek is simán fel tudnak szállni, plusz a busz eleje nekik van kiképezve, no meg persze nincs lépcső, ami nem utolsó szempont a mozgiknak és lám ezt is meg lehet oldani.
A másik furcsaság viszont, hogy a sofőr dolga az, hogy vezessen (ez eddig O.K.), de nem dolga, hogy takarítson (hát ez már nem O.K. nálam), így nap végére a busz inkább hasonlít egy kukás autóra, papírdarabok, üdítős üvegek tucatjai között utazhatsz hazafelé. Gondolkodás nélkül eldobálnak bármit, nem zavarja őket a mocsok. Fura.
A leszállást jelezni kell (rengeteg gomb és nem a busz tetején, ugye már nem is kell ilyeneket mondanom), de az is elég, ha előre cammogsz a sofőr mellé. Ha viszont idősebb vagy, nem kell a mozgó buszon esned kelned a leszállás előtt, jelzel, a busz megáll és utána szépen leszerencsétlenkeded magad, senki nem idegeskedik emiatt.
Felszállásnál is ez van, többször is megtapasztaltam, hogy a busz addig nem indult el, amíg a bácsi le nem ült valahová. Látszólag apróság, de szerintem fontos.
Máskor is van, hogy a busz ott áll a megállóban és nem érted, miért is nem indul már el. Azért, mert tartania kell a menetrendjét és ha pár perccel előbb érkezik, akkor a menetrendben is jelzett fontosabb megállókban megvárja a menetrend szerinti idejét és nem indul el korábban.
Leszállásnál illik köszönni is és megköszönni is az utazást, ugyanezt teszi a sofőr is.
Valahogy így működnek itt a dolgok...