A döntés

Régebben is foglalkoztatott már a külföldi munkavállalás lehetősége, de eddig nem mertem belevágni. Házasságban éltem, a gyerekek kicsik voltak, nem volt elég jó a nyelvtudásom, kiadásom volt bőven viszont volt lehetőségem a pénzkeresésre is. Egyéni vállalkozás, másodállás, részletek fizetése, túlságosan is macerásnak tűnt mindezt felborítani, mert úgy ahogy, de működött.
Aztán elváltam, a gyerekek felnőttek, de az anyagi helyzetem nem lett jobb, sőt a svájci frank erősödésének köszönhetően teljesen ellehetetlenedett az életem, Reggeltől estig tanítottam valahol a hét hat napján, mégsem jutott mindenre, sőt már alapvető dolgokra sem.
Tavaly áprilisban aztán az egyik kollégám és nagyon jó barátom gondolt egyet és kiköltözött a barátnőjével Aberdeenbe. Nem dúskálnak anyagi javakban, de az itteni minimálbérből szépen megélnek, tudják fizetni a tartozásaikat és még marad is. Amikor aztán 2011 őszén teljesen összeomlott a költségvetésem, nem maradt számomra más kiút, mint követni őket. 
A tavalyi év volt életem talán legnehezebb időszaka, senkinek sem kívánok hasonlót, bár most a részletekbe nem szeretnék belemenni. Minden rosszban van azonban valami jó is, nekem például nagyon sokat segített, hogy nem maradtam magamra, ismerősök, barátok, kollégák és volt tanítványok, mindenki támogatott úgy, ahogy tudott, de legfőképpen is egyetértettek a döntésemmel. El kell menni külföldre dolgozni. Mivel azonban nem szerettem volna elvágni minden otthoni szálat, ezért fizetés nélküli szabadságot kértem és kaptam a munkáltatómtól (akinek ezúton is köszönöm), mindenemet pénzzé tettem, amit csak lehetett, és 46 kilónyi bőrönddel elköltöztem Skóciába.