A képek múlt vasárnap készültek a Crathes Castle & Garden elnevezésű helyen. Szerintem magukért beszélnek, így nem írok ide mást...

Ez is elérkezett végre valahára, ezen a héten szabadságon vagyok. Régóta nem jelentkeztem új bejegyzéssel, most itt az idő, hogy pótoljam a lemaradásomat.
Pár szót a szabadságról. Itt minden munkával eltöltött hónap után jár 2 nap szabadság, valamint kapsz még 4 napot a karácsonyi és újévi ünnepekre, ez összesen 28 nap egy évre. Ebből én most elhasználok kemény 5 napot, laza semmittevéssel.
Hétfőn végre elmentem fodrászhoz. Munkába menet minden áldott nap láttam a buszról a George Street-en egy fodrászatot, ahol is a kirakatban lévő árlista szerint már 6 fontért lehet hajat nyíratni, de valami okból kifolyólag gyalogosan az istennek sem találtam meg ezt az üzletet, így kénytelen voltam bemenni egy lengyel fodrászatba. Eddig Keti nyirbálta a hajunkat géppel, amivel nem is volt hiba, pláne, hogy ingyen volt, de azért ez mégis csak más, ez profi munka és csak 9 fontomba fájt.
Kedden elmentem a helyi könyvtárba, beiratkoztam és kölcsönöztem is egy könyvet, Malorie Blackman: Boys Don't Cry című művét. Ok, nem éppen az én korosztályomhoz szól, elsősorban azért választottam, mert a könyvtáros hölgy szerint elég könnyű a nyelvezete és tényleg értettem a leírását a hátoldalon, de a történet is jónak tűnt. Végre lesz mit olvasnom a buszon munkába menet és jövet, feltéve, hogy nem olvasom ki a héten, ma ugyanis nekifutásra elfogyasztottam belőle 7 fejezetet.
Az időjárás valahogy megneszelte, hogy szabin vagyok és végre kisütött a nap, az eddigi 14 fokot felváltotta a 20 fok feletti "hőség" és napozásra alkalmas idővel kedveskedik nekem a város a szabim tiszteletére. Nem is hagyok ki egyetlen percet sem, nem is emléxem már a nap melegére. Amikor dolgozni járunk nem nagyon érdekel, milyen idő van, de nagyon bíztam benne, hogy erre a hétre egy kicsit javul a helyzet és így is lett.
El kell még mennem a héten regisztrálni a legközelebbi orvosi rendelőbe, van még egy Annie Lennox kiállítás a városban, amit mindenképpen be kell iktatnom és jó lenne moziba is eljutni valamikor. Annie Lennox egyébként Aberdeen város szülötte, amit itt kellett megtudnom egy Skóciát bemutató hangoskönyvből. Ha valaki nem ismerné Őt, akkor itt egy videó, az első és talán a leghíresebb számuk volt...

Gyengébbek kedvéért az énekesnőről van szó. :)
Azon is gondolkodtam, hogy átruccanok busszal Stonehaven-be és megmártózom a fűtött vizű strandjukban, de ez még igényel némi tervezgetést.
Mielőtt elbúcsúznék, pár szót a fogyásomról: a látványos gyors fogyásnak vége szakadt, de azért még lement rólam 5-6 kiló, éppen ma reggel történt, hogy egy újabb lyukkal lettem beljebb a nadrágszíjamon és hát ugye ezzel el is érkeztem az utolsó lyukacskához, ha tovább fogyok, új szíjat kell vennem. Borzasztó.
Sokan szeretnétek látni a változást, ígérem szerzek valahonnan egy fényképezőgépet és teszek fel néhány bizonyító erejű fényképet hamarosan, addig is kitartás!

Múlt vasárnap Keti felavatta a frissen megvásárolt autóját és el vitt minket Stonehaven-be, megnézni a Dunnotar Castle-t. Ki az a minket? Nos öten voltunk összesen, Keti expalija, aki történetesen az én volt kollégám és aki kicsábított Aberdeenbe, Erika, Keti lengyel barátnője és az ő ex pasija. A vicces, hogy mindannyian a képeken vagy a nevünkben vagyunk lengyelek, vagy a nemzetiségünkben. :)
Készült tehát néhány kép, illetve a neten is találtam egy párat, íme:

Fél óra kocsikázás, majd egy pár lépésnyi séta. A szomszédos szikla tetején táboroztunk le és nem is mentünk onnan tovább, mivel rajtam kívül már mindenki járt a kastélyban és senkinek sem volt kedve megmászni több száz lépcsőfokot. :(
Mindenesetre kellemesen elökörködtünk, élveztük a tökéletes napsütést és a kilátást. Ami engem megdöbbentett, hogy 44 évem alatt még soha nem tapasztaltam meg, milyen is az a bizonyos gyepszőnyeg. Tényleg olyan volt, mintha az ember valami nagyon pihe-puha süppedős szőnyegen járna, annyira sűrű és tömör volt, hogy akár még porszívózni is lehetett volna. :) (Nem is ártott volna, mert bár hangya nem volt egy darab se, de bőven akadt nyúl és sirály ürülék.)
Bár eleinte ódzkodott tőle, Keti nagyon hamar belejött a másik oldali vezetésbe. Eleinte folyton az ajtóba verte a jobb kezét, mert ösztönösen ott kereste a sebváltót. Remélem nemsokára nekem is lesz alkalmam kipróbálni a túloldali vezetést.