Egy nehéz nap éjszakája

Kezdem a végével: most már mindenkinek van saját, külön bejáratú kulcsa a házhoz. Mert ez nem volt mindig így.
Történetesen múlt kedden kint rekedtünk a fagyos éjszakában ketten a Józsival, de, hogy érthetőbb legyek, kezdem az elején.
A házban mindenkinek van/volt kulcsa a bejárati ajtóhoz, hármunkat kivéve: Keti, Józsi és én. Mi hárman egy kulcson osztoztunk, megbeszéltük kinek mikor kell és szépen beosztottuk. Ha bárkinek kétségei voltak vagy nem tudtuk rendesen elosztani az EGY kulcsot HÁROM ember között, akkor egy előre megbeszélt helyen hagytuk, ahol mindenki megtalálhatta. Múlt vasárnap, amikor bevásárolni mentem, Pawka adott egy kulcsot, hogy még véletlenül se kelljen az internetes játéka mellől felállnia, ha véletlenül nem tudok bejutni a lakásba. Ő ezt végleges kulcsátadásnak gondolta, én viszont nem, mivel egy szóval nem hangzott el, hogy akkor Bossyka, most már van saját kulcsod és próbálj meg ennek megfelelő felelősséggel viseltetni. Korábban, amikor kértük, hogy legyen saját kulcsunk, mereven elutasították valami baromságra hivatkozva. Szóval kaptam kulcsot, de abban a pillanatban, hogy hazafelé nem kellett használnom, meg is feledkeztem róla és bent hagytam a farmerom zsebében.

Kedden aztán 10 óra melózás után Józsi hív telefonon amikor a buszon ülök és éppen az Éhezők Viadalát olvasom, hogy nem tud bejutni a lakásba, mert az egész pereputty elment focimeccset nézni valami ajándékba kapott VIP jeggyel és Keti nem hagyott kulcsot azon a bizonyos megbeszélt és bejáratott helyen, de nem gond, mert nekem úgyis van kulcsom és nemsokára hazaérek. Erre mondom, hogy de nekem nincs is kulcsom. OK, felhívja Ketit, aki közli, hogy de hát Pawka adott nekem kulcsot. De mondom mégis mikor? (Teljesen elfelejtettem a vasárnapi átadást...). Nem kicsit voltam ideges. Újabb telefon, jó akkor Józsi elmegy taxival a focimeccsre, de nincs rá pénze, menjünk együtt. Mondom nekem sincs pénzem, mert készpénzt nem nagyon hordok magamnál, csak pár fontot (ez Magyarországon is problémát okozott néha). Azt, hogy a megtakarítási számlámon van pénz, ekkor még nem tartottam elég fontos információnak ahhoz, hogy bárkivel is megosszam :)
Végül az lett, hogy Keti az okosfonjával utalt egy kis pénzt Józsi számlájára, hogy legalább be tudjunk ülni valahova, amíg haza nem érnek. OK, megnéztük a moziműsort a Union Square-en, de csak a tetves Twilight ment, de az ötpercenként, no meg a Skyfall. Józsi mindkettőt látta, engem meg egyik sem érdekel. Sebaj, akkor üljünk be a Goulash-ba, eszünk egy jó forró levest, meleg is van, a társaság is jó, majd csak elütjük azt a pár órát valahogy. Így is tettünk. De azért ennyire nem volt egyszerű.
Drága barátom ugyanis a nem annyira okos, ám az enyémnél sokkal okosabb telefonján megnézte a számlaegyenlegét, de természetesen csakis azután, hogy jóízűen megvacsoráztunk. Innen gondolom többen kitaláltátok már a folytatást. Hát persze. A Keti által küldött összeg megérkezett ugyan, de drága barátom pont aznap sikeresen mínuszba vitte az egyenlegét életében először (tényleg!) és hát ugye a maradék összeg elég neccesen fedezte a kajálásunkat. A következő kézenfekvő ötlet, hogy Ketit rávesszük egy újabb segély átutalására, amit vissza tudtam volna neki adni, ha sikerül bejutnom a házba. De nem, Keti elkezdett kekeckedni. Először is Velem, hogy miért nincs nálam a kulcs, vagy legalábbis miért nem hagytam azon a bizonyos helyen a kulcsOMAT. Aztán Józsival, hogy miért nem tőlem kér pénzt, illetve, hogy miért nem takarékoskodik jobban a pénzével és különben is ne hívogassuk annyit, mert így nem tudja élvezni a meccset a VIP szektorból. Asztakurva.
Dramaturgiailag itt éreztem megfelelőnek, hogy közöljem, nekem tulajdonképpen van pénz a számlámon, de nem tudok hozzáférni, mivel egy ún. megtakarítási számlán van, ahonnan nem tudom kártyával elérni, de neten át tudnám tenni a rendes számlámra. Ahhoz viszont tudnom kellene a belépési adataimat a bankfiókomhoz. Igen ám, de nekem minden a laptopon van, belépési nevek, jelszavak, minden automatikusan töltődik, fejből nem tudok semmit sem. A laptop pedig a bezárt lakásban pihen. Megpróbáltunk Józsi telójával hozzáférni az adataimhoz, de ehhez nem volt elég okos (a telefon). Ekkor beugrott, hogy a magyarországi tartózkodásom után maradt egy kis pénz az otthoni kártyámon is, az elég lenne. Igen ám, de miután visszajöttem, minden magyar kártyát kipakoltam a tárcámból, ne foglalják a helyet, meg aztán így elhagyni sem tudom őket. No meg fizetni sem tudok vele, hehe.
Mindeközben legalább múlt az idő, melegben voltunk és finom kaját is ettünk. Miután egymás hibáztatása egy idő után már nem látszott elég ésszerűnek (én az elfelejtett kulccsal, meg a hozzáférhetetlen pénzemmel, Józsi a számlájával, meg a csajával), így megállapodtunk, hogy mindenért Keti okolható. Megjegyzem, hogy ha felhívja Józsit indulás előtt, akkor mindez a probléma halmaz nem tornyosul fölénk, de ha csak a biztonság kedvéért hagy otthon egy kibeb@szott kulcsot, akkor sincs semmi gond. De hát nem, ráadásul még amikor kiderült a baj, akkor is a hülye p...t játssza, ez már sok volt. Most először életemben tényleg haragudtam rá, pedig amúgy bírom a csajt.
Végül a pénzünk két részletben ugyan, de elég volt a kajára és a borravalóra, volt cigink és este 11-kor már a lakásban is voltunk.
Mára pedig mindenkinek van saját kulcsa.
Én pedig mostantól több pénzt hagyok a kártyámon.
Puszi.
:)