Takarítás 2.0

Figyelem! Ez még mindig a múltban történik. Ott tartottunk, hogy a kekszgyárból nem lehetett rendesen megélni, mert alig adtak munkát és amit adtak az is trágya meló volt.
​

---

Szerencsére David könnyen ismerkedik és a cigizőben beszélgetésbe elegyedett a kekszgyári takarítócég helyi kisfőnökével. Kiderült, hogy hétvégére takarítót keresnek, illetve lehet, hogy hétközbenre is tud valami melót a színházban, ahol a manager tesója dolgozik. A hétvége nem hangzott túl jól, de legalább fix meló, kora reggeltől kora délutánig, úgyhogy a nap nagy része még szabad lehet és nem kell a gyár belső részébe menni, csak az első helységeket kell takarítani: öltözők, budik. Hát itt vagyunk már megint, hatezer diplomával szart pucolhatok. Tök mindegy, akkorra már nagyon kellett valami, belementem. Kicsit később a színházi takarítás is összejött, ott hétfőtől péntekig dolgoztam hétvégén meg a kekszgyárban. Így a két melóból meglett a heti 40 órám. Hurrá, nem halunk éhen.
A gyár így már sokkal elviselhetőbb volt, két napom volt mindent rendesen megcsinálni, a férfi WC-t persze mindkét nap ki kellett ganyézni, de a nőit elég volt egyszer, aztán csak átfutni rajta gyorsan vasárnap. Az öltözőket, lépcsőt elég volt egyszer, kajáldát csak felsöpörni, szóval sokkal kevesebb meló volt, mint mondjuk Aberdeenben. Ráadásul senki nem tipródott a sarkamban, magam osztottam be az időmet, egyedül voltam többnyire. A másik két srác a gyár területén volt alapvetően, így nem sok vizet zavartak. Nem egy álom meló, de elviselhető.
A színházba be kellett adnom jelentkezési lapot, meg interjú is volt, de az ajánlás miatt igazándiból nem pöcsöltek sokat, plusz mutogattam az Aberdeenben megszerzett oklevelemet, ami bizonyította, hogy mindent tudok a takarításról. He-he, na erre se gondoltam volna, hogy egyszer még hasznát veszem.
Ott persze már egy kész csapat volt, de nagyon jó fejek voltak és a meló össze sem hasonlítható az aberdeen-i irodaházzal. Nem azt mondom, hogy nem volt megerőltető vagy ilyesmi, de nem volt veszélyes. A karom persze fájt mint állat, mert minden nap kellett egy csomót porszívózni, úgyhogy a jobb karom teljesen kikészült. Meg persze az is szar volt, hogy minden nap korán kellett kelni, hétvégén is, heti hét nap. A kekszgyár havonta fizetett a színház viszont hetente.
A színházban ráadásul vehettünk szuper kedvezményes jegyet bizonyos előadásokra, így a kultúra is visszaköltözött az életünkbe.
A helyzet tehát nem volt mesés, de kezelhető és már kezdtünk kicsit jobban lenni.

Ekkor hívtak be Glasgow-ba interjúra. Megint.

Történt ugyanis, hogy egy ügynökség felhívott, hogy találkoztak a CV-mmel és lenne itt egy állás. Jelentkeztek a nevemben és kaptam is interjú időpontot még valamikor tavaly októberben. Kellett prezentációval készülni, meg minden és mivel ez akkorra már nem az első alkalmam volt, szerintem viszonylag jó is voltam. A prezi-be mondjuk idegességemben elsőre nem tudtam belépni, de megoldottam azért. Szépen elköszöntünk, majd az ügynökségen keresztül értesítenek, mondták. Így is lett, persze, hogy elutasítottak. Az ügynökségi hölgyemény azonban így is elégedett volt, azt mondta, hogy nagyon jó benyomást tettem a cégre, de pillanatnyilag van egy jobb jelentkező, aki kreatívabbnak tűnt nálam (nálam! Ember...), de én vagyok a második helyezett a listájukon. Ami persze tök nem vigasztalt, mert nem kaptam meg a melót. Ugyanakkor azt is mondták, hogy ha legközelebb kell valaki a csapatba, akkor majd megkeresnek. Gondoltam ez csak olyan udvariassági blabla. Csak ezért mondják, hogy jobban érezzem magam. Szóval szépen feldolgoztam ezt is. Kb. ekkor kezdtem el dolgozni a kekszgyárban.
Márciusban aztán hívott az ügynökség, hogy itt van ez a cég és hogy most megint keresnek valakit és még emlékeztek rám és engem akarnak. Naná, hogy igent mondtam, bár a dolog nem volt egyszerű, mert csak egy 2 hónapos ideiglenes szerződésről volt szó.
Mindenesetre abban maradtunk Daviddel, hogy az interjúra mindenképpen elmegyek és őszintén elmondom, hogy két hónapért nem borítok fel mindent, ami éppen csak kialakult valahogy. Ha adnak három hónapot és az esélyt, hogy talán meghosszabbítanak, akkor belevágok.
A téma ráadásul Moodle volt, annyira azért bíztam magamban, hogy ha bekeveredek, akkor ezt most már nem baltázom el és kiharcolok még legalább három hónapot. Azért az már kellemes. A fizu nem volt a legjobb, de korrekt ajánlatnak tűnt.
El is mentem szépen az interjúra (a színházban elmondtam, hogy interjúra megyek, nem volt értelme tagadni, tök rendesek voltak és persze hüledeztek, hogy ha ilyen állásra behívtak, akkor mégis mi a francért takarítok a színházban...). Igazándiból ez nem is volt interjú, hanem egy kötetlenebb beszélgetés, ahol is előadhattam a feltételeimet. A csaj annyit mondott, hogy megpróbál adni három hónapot és mindenképpen nagy esély van a meghosszabbításra.
Eddig Moodle 2.1-et használtak, de most szeretnének továbblépni és az akkor legfrissebb 2.7-re váltani. Az átállásnál kell nekik egy tapasztalt múdli guru. Itt jött segítségemre Vince kollégám, aki adott néhány hasznos tippet, amit otthon szépen lemodelleztem a gépemen, úgyhogy nem voltam tök kuka a témában. (Köszi Vince!) Így aztán tökre szakértő benyomását keltettem az interjúztatókban, plusz tényleg tudok azért ezt-azt a múdliról. A Kodón szerzett tudásomat tök jól fel tudtam turbózni tavaly tavasszal az itteni egyin, volt rá időm rendesen.

Másnap hívott az ügynökség, hogy vállalom-e akkor a három hónapos melót. NANÁ!
​
Szinte napra pontosan három évvel azután, hogy Aberdeenben elkezdtem takarítani, megkezdtem azt a melót, amiért idejöttem, amiről mindig is álmodoztam. Igaz, csak három ideiglenes hónapocskára.

Hat hét múlva véglegesítettek. Jelenleg is nekik dolgozom és naaaaaagyon jó.

Mindjárt beér a vonat, úgyhogy mára legyen elég ennyi.

Tsók mindenkinek.

Ráadásnak íme pár kép a színház belsejéről: