Meglepetések turistaként Magyarországon

Igaz nem mostanában történt (egész pontosan májusban), de gondoltam megér egy misét.
Májusban úgy alakult, hogy végre eljutottam ismét Magyarországra, három és fél év után először. Az ötlet hirtelen jött, nem sokat vacakoltunk, találtam kellemesnek tűnő szállást, korrekt áron repjegyet, úgyhogy döntöttünk, irány Budapest.

---

Az ottlétünket viszont már nagyon alaposan megterveztem, mivel most nem egyedül mentem és sok mindent meg szerettem volna mutatni Davidnek, de nem csak azt, amit egy sima turista lát Budapestből, hanem olyasmiket is, amik egy külföldinek nem kerülnek a látóterébe. Terveztem különböző útvonalakat, megnéztem a jegyárakat, távolságokat, tömegközlekedést, próbáltam mindenre felkészülni. Ja és persze angol nyelvű leírásokat, tájékoztatókat, hogy könnyebb legyen elmagyarázni dolgokat. Meglepő, hogy az ember mennyire másként lát sok mindent, ha nem tanulni vagy dolgozni megy Pestre, hanem turistáskodni. És persze tudtam, hogy David mindenről mindent tudni akar, úgyhogy felszínes ismeretekkel nem elégedhettem meg.
Telefonra minden letöltve, elmentve, irány Budapest.
A repülőút kellemes meglepetés volt, Jet2-vel mentünk, nem volt szuper kényelmes, de jobb, mint amire számítottunk.
Forintot nem váltottam előre, egyrészt itt nem lehet csak úgy forintot váltani, ha lehet is, jócskán előre kell megrendelni és nem lehet csak bizonyos összeg felett rendelni. Meg aztán a váltási árfolyam is jobbnak tűnt, ha ott váltunk pénzt. Ehhez persze angol fontot kellett beszerezni, mert a skót fontot nem fogadják el külföldön.
Az első meglepetés (sokk) ezzel kapcsolatos volt, ugyanis a ferihegyi reptéren csak egy cég üzemeltet pénzváltót és ők pedig nevetséges (vérlázító) árfolyamon váltanak. Mindenhol a városban 400 Ft körül volt az árfolyam, a reptéren 330 Ft. Csak annyit váltottam, amennyi a taxizáshoz kellett.
Hivatalos taxit hívtunk, ott is volt pikk-pakk és itt jött a következő meglepetés, automatikusan angolul kezdtünk el kommunikálni. A kocsiban aztán már figyelmeztettem magam, hogy lehet magyarul is, de a söfőr Davidre való tekintettel soxor angolul válaszolt, szóval érdekes volt.
Ez viszont később is megmaradt, akárhova mentünk, akármerre jártunk, 99%-ban angolul beszéltek hozzánk, még ha mi meg se szólaltunk, akkor is. Ezt aztán később a magunk hasznára váltottuk, mert amikor valamit ránk akartak tukmálni (például városnéző buszozást, ez volt a leggyakoribb) akkor csak annyit mondtam: köszönjük, nem. Ezt David is hamar megtanulta, ugyanis amint magyarul válaszoltál már nem voltál célpont. De annyira nem, hogy utána egyenes átnéztek rajtad, mintha nem is léteznél. Mintha kevesebbet érnél. Ezért aztán volt, hogy hagytam őket próbálkozni angolul, németül és csak utána dobtuk be a "köszönjük, nem"-et, he he, ők nem nevettek, pedig szerintem vicces volt.
A következő sokk az apartman kulcsokat átadó hölgynél jelentkezett, ugyanis mi már előtte váltottunk pár üzenetet (angolul és magyarul is) és David neve sehol nem szerepelt a foglalásban, így amikor kiszálltunk a taxiból és David megkérdezte, hogy ránk vár-e, simán nemmel válaszolt. Gondolom nem számított egy magyar palira egy angol palival. He he. Na mindegy is, ebből nem csináltunk gondot. Az apartman pontosan megfelelt a célra, elég tágas volt és szépen berendezett, ja de itt jött a következő meglepetés (nem nevezném sokknak, mert David már fel volt készítve), ez pedig a budi. Ők itt nem ismerik azt a fajta, nem rögtön-a-vízbe-pottyantós típust, ami kishazánkban dívik. Az első dolog, amit David ellenőrzött, az a budi volt. Reménykedtem, hogy mivel ez egy külföldi turistákra tervezett apartman, talán nem lesz a teraszos változathoz szerencsénk, de lett. David nem is tudta feldolgozni. Még van hogy most is emlegeti.
A következő meglepetés akkor ért minket (inkább megint Davidet), amikor elmentünk egy gyors bevásárlásra, mivel tusfürdőt meg hasonló dolgokat nem vittünk magunkkal, mondván hogy ne foglaljanak helyet, meg aztán majd ott veszünk olcsón. Ha ha ha, én próbáltam többször is jelezni, hogy nem lesz az olyan olcsó, de nem hitt nekem. Aztán rádöbbent. Nem is érti a mai napig, hogy emberek hogyan élik túl a mindennapokat ilyen árak mellett, miközben a fizetések ugye. Asszem DM-be mentünk elsőre és minden de MINDEN drágább volt, mint a hasonló termékek itt kint. Később persze találtunk olcsóbb helyeket is, de ugyanez volt az éttermekben is. A sör persze kurva olcsó, úgyhogy érthető miért lett Budapest ennyire népszerű a britek körében, ha mondjuk legény- vagy leánybúcsút tartanak. Harmad, negyed áron van a pia, cigi. Na de azon ugye nem lehet hosszútávon életben maradni.
BTW cigi. Én csak most találkoztam a dohánybolt intézményével, hát van is véleményem róla. Kintről nem látsz be, bentről nem látsz ki. Nem éreztem magam jól, na. Aztán meg az eladók. Unott pofával, kelletlenül szolgálnak ki, mintha ő tenne szívességet. Hát innen mondom, hogy ez nagyon nem jól van így. Először is a pénzemért legalább köszönjön a tahója, aztán meg büffentsen valamit amikor fizetek. Minimum. Ezen mindig jól felhúztam magam, most is. Ugyanez volt a mittommilyen Plázában, ahová utolsó nap bementünk pálinkát vásárolni, aztán ha már ott voltunk meg is kajáltunk. Azt az életúnt, kelletlen, búvalbaszott hozzáállást, na azt nagyon nem szerettem. Emléxem rá, milyen fura volt itt kint először, hogy mindenki mosolyog, de nagyon hamar meg lehet szokni és sokkal de sokkal jobb érzés. Itt az eladóknak sosincs rossz napjuk, vagy ha van, az nem a vevőre tartozik, így megtartják maguknak.
Ezeket leszámítva azért persze nagyon jól éreztük magunkat, sok mindent megnéztünk és kipróbáltunk, gyönyörű időnk volt, sok mindenkivel találkoztunk (utólag is bocsika, akikkel nem) és összességében egy nagyon jó emlék marad.
Mindez mondjuk annak is köszönhető, hogy nekem voltak helyi ismereteim és a nyelv sem okozott problémát.
A Dagályba például David egyedül sosem jutott volna be, velem is csak nehezen, annyira nem turista-barát az egész. A tömegközlekedés majdnem, de ott is volt, amikor csak onnan tudtam, hogy nem jön a villamos, mert tudok magyarul. Elképesztő (ijesztő) a kontraszt Pest és Buda között, illetve Pesten belül is a belváros és a csak picit is távolabb eső városrészek között.
Ott ahol megszálltunk (Akácfa utca) és a környékén is szinte alig hallottál magyar szót. Volt is emiatt zavar a fejemben, egyszer komolyan nem tudtam hol is vagyunk, mert mi ugye egymásközt angolul, az utcán mindenki angolul, mondom magamnak nem is Pesten vagyunk dikmán he.
Mivel egy napot a Balaton környékén volt szerencsénk eltölteni és David imádta, ezért jövő nyáron felfedezzük a Balcsit.
Na elég is a panaszáradatból, tsók mindenkinek.