Hello, my name is Frank...

Eltelt egy újabb hét és a Facebook rajongóim :) tudják, hogy ez a hét két fontos dolgot hozott, az egyik, hogy a fizetésem megérkezett csütörtök hajnalban, a másik, hogy végre megméredzkedtem és a mérleg bizony 18 kilóval kevesebbet mutatott, mint indulás előtti éjszaka Magyarországon.
Néhány szóban meg kell magyarázzam a címet is. Otthon a legutóbbi időben nagyon sokan csak Boss-ként ismertetek. Jelenlegi beosztásomban ez a becenév itt elég hülyén venné ki magát, a Ferencet pedig képtelenek megjegyezni és főleg kiejteni, ezért itt most Frank álnéven futok. A házban viszont mindenki boszikának hív, Keti után szabadon. Ő mondjuk eléggé meg is volt zavarodva, amikor a kollégái beszéltek valami Frankről, hirtelen fogalma se volt róla, hogy ki is az. A Józsinak se egyszerű, mert Ő is még bossznak hív, ha magyarul beszélünk, viszont frenknek, ha angolul. Mondjuk nekem is gondolkodnom kell, ha a Józsiról van szó az angol társalgásban, Ő ugyanis Joseph álnéven fut, de nekem ezen mindig el kell töprengenem. Majd megszokjuk.
A fizetésnek hála, végre csináltunk egy mega shoppingot és feltöltöttük az élelmiszer készleteinket, a tervek szerint nélkülözésmentesen kihúzzuk a következő fizuig, ami ugye kettő hét múlva esedékes, itt ugyanis így szokás.
Az elmúlt hét hasonló fizikai fájdalmak közepette telt, mint az előző, péntekre most is a teljes bénultság állapotáig jutottam, de a hétvégén sikerült rápihenni, a bevásárlást is kocsival hajtottuk végre, hála Ketinek. A cipőmbe vettem egy szivacsos talpbetétet, amihez nagy reményeket fűzök, ha minden jól megy, akkor most már péntekre nem készül ki totálisan a talpam, bízom benne. És még egy fontos beruházás, végre megvettem az utcán is viselhető fülhallgatómat, így munkába járás közben tudom hallgatni Keti iPodját és sokkal szórakoztatóbb a buszozás. Ez tényleg egy fontos beruházás volt :D (nagyon kellett már és tényleg csak 1 GBP-ba került).
Mára asszem ennyi elég is lesz, megyek rácuppanok valami nézhetőre, aztán szunya.
Ja, korábban írtam a horkolásról, nos eleinte mindenki rettegett tőlem, és senki nem akart egy szobában aludni velem, de mára teljesen elfogadottá vált, hogy egyáltalán nem is horkolok. Tudom, hogy volt alapja a félelmüknek, mivel volt szerencsém visszahallgatni magam (telefonra rögzítették még a krakkói kirándulásunk alkalmával) milyen irgalmatlan módon hörgök álmomban, de ez most nincs. :D