A mai bejegyzésem meglehetősen személyes lesz és biztosan nem fog mindenkinek tetszeni. Ez most nem a kinti életemről szól, hanem általánosságban rólam és arról, hogy miről mit gondolok. Nagyon rühellem, ha valaki csak azért figyelmes velem szemben, mert tudja, hogy annak illik lennie, de valójában le se szarja mi van velem.
0 Comments
Az utóbbi hetek hoztak némi változást az életemben, vegyük őket szépen sorra.
Először is Józsi még valamikor januárban kérelmezte, hogy átkerülhessen egy másik épületbe, eredetileg az volt a terv, hogy megkapja Keti állását. Közelebb is lett volna, meg többet is keresett volna. Aztán a managerünk úgy döntött, hogy nem egy, hanem két embernek adja Keti munkáját, így már nem volt vonzó a dolog. Nem sokkal később láttam én, hogy Józsi meg Allan hosszasan pusmognak a nyolcas zónában üldögélve, de Józsefünk mindent tagadott, én meg elhittem neki. Az életem tömény unalom, nem történik semmi izgalmas. Csak azért írok, hogy szóljak, szerintem egy darabig itt nem jelentkezek semmi újdonsággal, csak akkor, ha tényleg valami izgi történik velem. Amire viszont most jobban koncentrálok, az az angol nyelvű változat, ugyanis fejlesztenem kell az angolomat, az is személyes jellegű lesz, ugyanis találtam egy nyelvkönyvet, amiben van 1001 kérdés a legkülönbözőbb témakörben (kérdezni ugyanis egyáltalán nem könnyű angolul, szerintem) és ezekre megpróbálok őszintén válaszolni, természetesen angolul. Így végre elszakadhatok a nyelvkönyvek sablonos mondataitól és a szókincsemet is egy kicsit felfrissítem. Ha valaki esetleg veszi a fáradtságot és elolvassa és netán talál benne valami hibát (ami azért ugye erősen elképzelhető), akkor ne legyen rest tudatni velem. Köszönöm!
Tsók! Az úúúúúúúúúúgy vooooooooolt, hogy már Telekis tanárként is készítettem honlapokat, többek között a gimi előző és egyben első honlapját is én szerkesztettem. Azóta is rendszeresen készítek honlapokat, legfőképpen is magamnak. Kipróbáltam rengeteg szoftvert, fizetőset, de főleg ingyeneseket.
Egy csöppet elmaradtam a beszámolókkal, most igyexem bepótolni valamennyit.
Elsőként megpróbálom összefoglalni a Karácsony és az Újév körüli eseményeket. A munkarendünk úgy alakult, hogy dec. 24.-én és 31.-én nem dolgoztunk végig, két órával hamarabb hazamehettünk, utána pedig 2-2 nap szabi következett, csütörtökön és pénteken meg nagyjából rendesen dolgoztunk. Szerencsére a házban alig voltak irodisták, így szép kényelmesen lehetett takarítani, nekem legalábbis sikerült a zónámat teljesen tisztába tennem, belehalni sem kellett, de unatkozni sem volt idő.
Engem is elkapott a Gangnam láz!
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt mindenkinek!
Personalize funny videos and birthday eCards at JibJab!
Kezdem a végével: most már mindenkinek van saját, külön bejáratú kulcsa a házhoz. Mert ez nem volt mindig így.
Történetesen múlt kedden kint rekedtünk a fagyos éjszakában ketten a Józsival, de, hogy érthetőbb legyek, kezdem az elején. A házban mindenkinek van/volt kulcsa a bejárati ajtóhoz, hármunkat kivéve: Keti, Józsi és én. Mi hárman egy kulcson osztoztunk, megbeszéltük kinek mikor kell és szépen beosztottuk. Ha bárkinek kétségei voltak vagy nem tudtuk rendesen elosztani az EGY kulcsot HÁROM ember között, akkor egy előre megbeszélt helyen hagytuk, ahol mindenki megtalálhatta. Múlt vasárnap, amikor bevásárolni mentem, Pawka adott egy kulcsot, hogy még véletlenül se kelljen az internetes játéka mellől felállnia, ha véletlenül nem tudok bejutni a lakásba. Ő ezt végleges kulcsátadásnak gondolta, én viszont nem, mivel egy szóval nem hangzott el, hogy akkor Bossyka, most már van saját kulcsod és próbálj meg ennek megfelelő felelősséggel viseltetni. Korábban, amikor kértük, hogy legyen saját kulcsunk, mereven elutasították valami baromságra hivatkozva. Szóval kaptam kulcsot, de abban a pillanatban, hogy hazafelé nem kellett használnom, meg is feledkeztem róla és bent hagytam a farmerom zsebében.
"Lehunyom a szemem, többet nem nyitom ki
Tán olyan lesz az is, mint elaludni Kérlek oltsd le a villanyt és én álmodom Puha föld legyen a vánkosom Velem lesz újra akit szerettem Apám, Anyám, minden szerelmem Halomban állnak a vágott virágok, Ha nem kérek többé és nem kívánok Idebent épp a semmi terem De kiálts csak rám és én elhiszem Ha tiszta szívvel nekilátok Hegyek omlanak, s születnek óceánok Lehunyom a szemem, többet nem nyitom ki Tán olyan lesz az is, mint elaludni Hunyt pillák alatt végtelen csillagködök S a lelkek mind keringő üstökösök S ha tiszta szívvel nekilátok Hegyek omlanak s születnek óceánok" Nyugi, aggodalomra semmi ok, nem vagyok halálos beteg és nem is készülök meghalni, remélem ez csak nagyon sokára lesz aktuális. A dolog azonban foglalkoztat, szerintem többen is eljátszottunk már a gondolattal, hogy jó lenne látni a saját temetésünket, kik jönnek el, lesz-e sírás-rívás és egyáltalán kik és hogyan fognak még emlékezni ránk. Tekintsétek ezt a pár sort amolyan nyilvános végrendelkezésnek, mivel nem beszéltem ezt meg eddig rendesen senkivel sem, ezért most megbeszélem mindenkivel. (Igazándiból nem is tudom kivel kellene megbeszélnem, talán a gyerekeimmel, de az olyan fura lenne, bár tudom, hogy ez is kiveri többeknél a biztosítékot... igaz pár célzást tettem ez ügyben...) A lényeg: nem szeretnék semmilyen vallásos humbugot, semmi prédikációt, papot vagy társait. Viszont ragaszkodok néhány dalhoz, amolyan pop-temetés jelleggel. Aki jól ismer, tudja, minden pillanatban zenét hallgatok, egy beépített mp3 lejátszó van a fejemben, napi kedvencekkel, ezzel soxor az őrületbe is kergetem a környezetemet, mert egy dal befészkeli magát az agyamba és ezt dúdolom egész nap. Pláne, hogy általában csak egy sornyi részlet ismétlődik állandóan. Íme a dallista (és hogy tuti biztosra menjek, a linkekre kattintva le is lehet őket tölteni): Mindegyik dal különös jelentéssel bír, de ez már maradjon az én titkom... Tulajdonképpen ennyi. Kicsit félek kitenni ezt a posztot, de hát ha mán megírtam, hadd menjen! A fogyást nem ragozom tovább, napról napra fogyok és fogyok, de persze még van is miből és van is hova.
Ami fontosabb, hogy van MIÉRT is. Sajnos. Röviden annyi történt, hogy beregisztráltam a helyi orvosi ellátási rendszerbe. Első alkalommal csak a recepcióig jutottam, ott ki kellett töltenem egy 5 oldalas kérdőívet, valamint a szokásos proof address (hivatalos levéllel kell bizonyítanom a lakcímemet, pl. banki értesítő) és a betegbiztosítás fizetése (van állásom és fizetésem, amiből levonják), valamint útlevél bemutatása. Ja és időnként még mindig összekeverem a rohadt first és last name-et, itt meg jöttek nekem a forename-mel meg a hülye surname-mel, de nem estem kétségbe, vannak itt nálam rosszabb angolosok is, megkérdeztem a recepciós csajt, hogy most akkor melyik melyik. Az gondolhatott valamit, de nem érdekel. Cserébe kaptam egy időpontot jó sokára, amikor is találkozhattam egy nővérrel. Kaptam még egy kis műanyag pohárkát is, meg egy kis ismertető anyagot a helyről. A találkára persze csak úgy tudtam elmenni, hogy el kellett kéredzkednem a dolgozóból, mert csak dél és kettő között tartanak ilyen szeánszokat. Hogy ne veszítsek olyan sok órát (mert ezt ugye nem fizetik ki), cseréltem Józsival, így csak 4 óra mínuszom lett. A nővérke megmérte a súlyomat (-23 kg!), a magasságomat és a vérnyomásomat. Ez utóbbit még egyszer. Majd a másik karomon is. És megint. Háááááát igen, cseppetet magas: 180/110. Kérdezte, hogy nem akarnék-e leszokni a cigiről, akkor azt mondtam: nem annyira. Aztán kérdezett a családomról, szüleimről, betegségekről, ki miben s hogyan halt meg. Aztán visszahívott egy újabb ellenőrzésre egy hét múlvára. Eddig is tudtam, hogy magas a vérnyomásom, mert a tavalyi kötelező munkaorvosi ellenőrzésen kiderült és akkor egy hétig mértem is magamnak naponta többször is, minden alkalommal ilyen magas volt. A doktornő el is mondta, hogy így kb. 5 évig tök jól elleszek, de utána gondjaim lesznek, nem kicsik. Én viszont hiába láttam a számokat, nem éreztem semmit sem. Nem fáj a fejem, nincs szívdobogásom :), nem zúg a fülem, semmi különös. Gondoltam lefogyok és ennyi. Nem kell nekem orvos meg idióta gyógyszerek. Aztán jött az otthoni crach meg a kiköltözés meg a felszámolás meg minden. Itt most egy csomót fogytam, sokkal egészségesebben élek, sokat jövök megyek, mozgok, sétálok, igaz, hogy hetente csak egyszer, de járok úszni, ha csak tehetem lemegyek a Duthie Parkba sétálni. Reméltem, hogy ez elég lesz. Hát úgy néz ki nem. De ha már egyszer új életet kezdtem vagy mi, akkor legyen tényleg új. Ezért aztán vasárnap elszívtam életem utolsó szál cigarettáját. Eddig valahogy nem érdekelt, mindig azt mondogattam, hogy valamiben csak meg kell halnom, de most úgy döntöttem, hogy ezt megpróbálom minél későbbre tolni. Kezdenek a dolgok jól alakulni, nem akarom elcseszni. Ráadásul egy valag pénzbe kerül. Ami pedig a legviccesebb, hogy nem hiányzik. Nem azt mondom, hogy nem gondolok rá, de egyáltalán nem érzem nehéznek, hogy ne gyújtsak rá. Asszem fejben dől el minden. Eddig is próbáltam már leszokni, de nem AKARTAM. Most akarom és kész. Az újabb ellenőrzés is megtörtént, akkor 160/90-et mértek. Nem akarom elhinni, hogy a cigi abbahagyása miatt lett jobb. De persze lehet. Mindenesetre ez még mindig magas, úgyhogy ezúttal vért is vettek (nem volt szabad reggeliznem emiatt) és kaptam egy újabb időpontot jövő keddre, amikor is kapok majd egy éjjel-nappal mérő készüléket, amivel 24 órán keresztül figyelik a vérnyomásomat és a pulzusomat. Ettől függ a következő lépés, gondolom utána begyógyszereznek. Hogy még jobban működjek, a kaján is változtattam egy kicsit: az ebédet nem piszkálom, de reggelire nincs több zsemle, csak pirítós és vacsorára még az sincs, helyette joghurt, müzli és gyümölcs. A legnehezebb azonban az édesség megvonása, ugyanis József állandóan édességgel tömné magát és engem is. És ennek sokkal nehezebb ellenállni, mint a ciginek, mert IMÁDOM az édességet. A megoldás egyszerű, mivel beosztani nem tudjuk, ezért inkább nem veszünk. Hát így élünk mi itten mostanság. Tsók mindenkinek! Ma inkább csak több apró hírt szeretnék megosztani Veletek, ezért nincs egy nagy téma, lesz helyette sok kicsi, ahogy éppen az eszembe ötlenek:
Na jó gyerekek, mára legyen elég ennyi, hamarosan újra hírt adok magamról, addig is puszi mindenkinek. Legyetek jók! |
Archives
March 2020
Categories
All
|